Viktória Csik

Óratípusaim

  • Hangfürdő és hangtál terapeuta
  • Hatha-yin
  • Gyermekjóga

Foglalj hozzám egy első, kedvezményes órát!

Rólam

Viktória Csik

Több mint 25 évig foglalkoztam kommunikációval marketing területen. Az elmúlt néhány évben elkezdtem érezni, hogy ennyi év után szakmailag elfogyott a motivációm, kiégtem, elfáradtam…valami mást szeretnék…valamit, ami igazán én vagyok, amiben kiteljesedhetek. Ez arra késztetett, hogy komolyabban rátérjek az önfejlesztés és a tanulás útjára. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehetne az a terület, ahol a szakmai tapasztalatomat, az emberszeretetemet és a segíteni vágyást egyszerre tudom kamatoztatni. Ekkor találkoztam a coachinggal és aztán szép sorjában a jógával és relaxációval, a hangterápiával, a hangfürdővel és az access bars kezelésekkel. A sokrétű tudásért, ami egy komplex egésszé összeállt, örökké hálás leszek a mentoraimnak.

​Az összes tanulmányom abba az irányba terelt, hogy megértsem az emberek fizikális és mentális problémáit és egyéni módszerekkel segítsem annak megoldása felé. Sokat vizsgáltam különböző aspektusokból a stresszfolyamatot, mint a mókuskerék mindenki által legismertebb negatív hatását.

A jóga óráimon és a hangterápiás kezeléseimen is különös figyelmet fordítok a szervezetben lejátszódó, stressz által okozott kóros és egészségkárosító folyamatok megértésére és annak tudatosítására, ezáltal az egészség prevenciós megőrzésére.

Ma már a tanultak igazi hivatássá értek bennem, elhagytam a korábbi szakmámat és a multi világát. Jelenleg több száz gyermek és felnőtt fizikális és mentális egészségével foglalkozom óvodás kortól egészen a senior korosztályig.

Viktória Csik

Misszióm

„Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mi a legnagyobb örömforrás az életemben, akkor egy dolgot biztosan tudnék említeni, ami a lista legelején áll: ha önzetlenül tudok segíteni másoknak. Gyermekkorom óta ez a küldetésem.
Mindig is kerestem a lehetőségeket, hogy hogyan tudnám ezt a tulajdonságomat a mindennapokban még inkább előtérbe helyezni. Az összes tevékenységem erről szól és erre épül. Egy igazi hivatás. Mások fejlődése és boldogsága a legnemesebb inspiráció számomra.”

Szakmai kompetenciám, iskolák, tanfolyamok:

Újrahangolás Központ

Tranzakció analízis módszertan tanfolyam

Újrahangolás Központ

Szülő-gyermek-kamasz coach képzés

Pro Bona

(International Associacion of Coaching magyar partnere)
Life coach képzés

Solution Surfers

Brief coach képzés

Coaching&Love Academy

Ifjúsági coach képzés

Szanathana Dharma

Hatha jóga oktató képzés
(YAI nemzetközi oklevél)

Hoppá Jóga

Yin jóga oktatói képzés

Sorsszandrajoga

Haladó yin jóga képzés
(YAI nemzetközi oklevél)

Sarasvati Oktatási Központ

Gyermekjóga oktatói képzés
(YAI nemzetközi oklevél)

Sarasvati Oktatási Központ

Gyermekjóga flow továbbképzés

Hangterápia Központ

Tibeti hangtál alap és haladó oktatás

Hangterápia Központ

Hangfürdő képzés

Hangterápia Központ

Mester képzés - Indiai kötött sorozatú hangterápiás kezelés és hangvillás testkezelés

Komplementer Team

A hangtálak szimfóniája alap és mester fokozatú képzés

​Access Consciousness

Access Bars kezelő

Access Consciousness

Access Facelift kezelő

Élő masszőrképző

Kobidó japán fiatalító arcmasszázs, legyezőecsetes arcmasszázs

Erőfürdő vezető képzés

folyamatban

Magánóra Rékával

Egyéni figyelem – teljes feltöltődés

Foglald le a saját jógaidődet, amikor minden gyakorlat és minden pillanat csak Rád van hangolva. Ketten is kérhetitek, ha közösen szeretnétek fejlődni.

en_GB